Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1552-es emlékpark avatás

Paláston emlékparkot avattak

 
Emléktáblával is tisztelegnek a palásti csatában elesett hősök emléke előtt. Fotó: Pásztor Péter
 

Az 1552-es palásti csata hősei előtti tisztelgésként augusztus 14-én emlékparkot avattak Palást határában, az egykori csata helyszínén. A létesítmény a helyiek kezdeményezésére és a község támogatásával valósult meg.

Az ünneplő közösség a falu központjából történelmi zászlókkal és korabeli öltözékek hű másolatába bújtatott vitézekkel és harcosokkal az élén indult a csata helyszínére. A főút mentén álló kápolnánál Hlédik László palásti plébános tartott litániát. Mint hangsúlyozta: „Eleink a hazánkért véreztek el e helyszínen, ami legyen példa a jövendő számára. Ezt az üzenetet hordozza az emlékpark is, ahonnan belső élményekben gazdagodva térhetünk meg otthonainkba.”

Ünnepi menet a emlékpark felé tart Fotó: Pásztor Péter
Ünnepi menet a emlékpark felé tart. Fotó: Pásztor Péter

Majd dr. Kiss László, a falu díszpolgára foglalta össze a palásti csata részleteit. Mint elmondta, a mohácsi vész után az 1552. augusztus 10. és 11. között zajló palásti csata volt az első nagyobb mezei ütközet, amely a keresztények vereségével zárult. A harcokban több ezer keresztény lelte hősi halálát, köztük Sbardelatti Ágoston váci püspök is. „Emlékezzünk azokra, akik ugyan nem tudtak Palástnál győzni, ugyanakkor harcukkal, halálukkal hozzájárultak az egri csillagok felragyogásához – mondta beszédében, majd a kezdeményezés kapcsán megjegyezte: több lelkes, a múltját és elődeit tisztelő polgár indítványára emlékparkot avatunk a csatában elesettek tiszteletére, és a mai generációk okulására.”

Szkladányi Helység Anikó, Palást polgármestere ünnepi beszédében kifejtette, erkölcsi kötelességünk emlékezni, maradandó emléket állítani hőseinknek. Ezzel kapcsolatban elmondta: „Ez a park csakis szorgos összefogással és építő csapatmunkával jöhetett létre. Alkotásuk méltó emléket állít a hősöknek, felidézi a múltbeli történéseket a jelenkor és a jövő nemzedékei számára is.”

Szkladányi Helység Anikó, a község polgármestere vágta át a szalagot (Fotó: Pásztor Péter)
Szkladányi Helység Anikó, a község polgármestere vágta át a szalagot. Fotó: Pásztor Péter

Köpöncei Péter, az 1552-es emlékpark szervező bizottságának nevében szólalt fel. Röviden felvázolta az emlékpark létrejöttének meghatározó állomásait. Mint elhangzott, jó ideje megfogalmazódott bennük az emlékpark létrehozásának gondolata, majd idén januárban a község támogatásával elkezdték a munkálatokat. Tavasszal megkezdődtek a kinti munkálatok is, a mezőterület megtisztítása, majd pedig az építkezés.

„Egy községnek, ha a turizmus területén érvényesülni szeretne, sok pénzre, vagy gazdag történelemre van szüksége. Palást rendelkezik olyan gazdag múlttal, amire lehet építkezni. A parkkal megvalósult az első lépés, amivel a faluturizmust is fejleszthetjük. Jövőt építeni múltunk segítségével érdemes” –emelte ki beszédében.

A hivatalos avató ünnepség Antal Réka szavalatával és Róm Gábornak, az ünnepség levezetőjének a palásti csatát megéneklő saját szerzeménye előadásával zárult. Az ünneplő közösséget tábortűz és kis fogadás várta az emlékparkban kialakított pihenőhelyen.

Hojsza Zoltán, az egyik kezdeményező a Felvidék.ma-nak elmondta: „A mezei csatára eddig csupán az útszéli kis kápolna emlékeztetett. Úgy gondoltuk, megérdemelne egy nagyobb parkot, amely emlékeztet az elesett hősökre, akik példaként állnak előttünk. Az emlékpark egyik célja, hogy tanuljunk a múltból.”

A megemlékezők az emlékparkban Fotó: Pásztor Péter
A megemlékezők az emlékparkban. Fotó: Pásztor Péter

Az emlékparkban jelenleg zászlótartókon elhelyezett korhű zászlók lengenek. Sziklakövön egy táblát helyeztek el az elesett váci püspökre emlékezve, továbbá egy kézzel festett nagyméretű információs táblát. Ezen négy nyelven olvasható a csata folyamatának rövid ismertetése. Elhelyeztek egy korabeli ágyút is, és az emlékpark szélén pihenőhelyeket létesítettek padokkal és asztalokkal, ugyanakkor a hely tábortűz gyújtására is alkalmas. A későbbiekben szeretnének kialakítani egy tanösvényt is.

A palástiak az útszéli kápolnánál minden évben megemlékeznek a csatáról. Kerek évfordulók alkalmával, 2002-ben és 2012-ben el is játszották azt.

A cikk itt található:http://felvidek.ma/2016/08/palaston-emlekparkot-avattak/